Timi's profileAkivel mindig történik v...PhotosBlogListsMore ![]() | Help |
|
October 22 The Gaithers Tegnap abban az élményben volt részem, hogy Debrecenben "részt vehettem" (családdal és rokonokkal együtt) egy koncerten, amerikai Gaither Vocal Band előadásában. Na jól megfogalmaztam. =D Az indulást háromra terveztük, ami nem jött persze össze csak fél órás késéssel, de időben ott lettünk (hétkor kezdődött). A városba érve láttuk, hogy minden második kocsi, amit megelőzünk, Romániából jön. El is kezdtük lobogtatni a jegyünket, meg integettünk, aminek az lett az eredménye, hogy a másik sávban elénk jöttek, mondva, hogy "testvérek vagyunk". =D De mi is becsúsztunk más elé, úgyhogy ki lettünk engesztelve. Parkoló volt külön a kisbuszoknak, aminek mi nagyon örültünk, mert feladtuk volna a reményt kis személygépkocsival. Na egyre gyakrabban használok ilyen komoly szavakat, hogy személygépkocsi, vagy előadásában. Mindegy. A bejutásnál elég nagy volt a nyomás...képzelj el egy csooomó embert, akik mind be akarnak menni egy max 1,75 cm átmérőjű ajtón. De nem volt bodysurf, pedig nekem tetszett volna. =D (ezt nem gondoltam komolyan) Helyelfoglalás és háromnegyed óra várakozás után elkezdődött a szerintünk két órás koncert. Nagyon jó volt, nem egyhangú és vicces is és minden. Még voltak énekek, amiket magyarul is és angolul is ismertem. Amikor azt hittem, hogy az utolsó számot mondják be, akkor nagyot néztem, mert helyette csak a szünet jött. És mire vége lett, addigra olyan 23 lehetett. 10 perc alatt (azt hiszem) kijutottunk a Főnixből (ami a csarnok neve =D) és én pont Pintér béláék mellett mentem el. Sosem gondoltam, hogy én majd magamból kikelve odamegyek és minden izgulás nélkül autogrammot kérek egy szerintem jó előadótól. Ez nem is fog megváltozni. Vagyis nem kértem senkitől semmit az este, csak zsepit Laurától. De ő mellettem ült, szóval nem kellett hozzá bátorság. Még indulás előtt találkoztam egy jó barátnőmmel és beszéltünk kicsit, utána Renivel mentünk a cuccáért. A dugót szépen elkerültük és csütörtök 01: 08- ra hazaértünk. Nem tudom, hogy lehet kocsiban kényelmesen aludni, de nekem még egyszer sem sikerült. Vagy lehet, hogy igen, de az biztos álmomban volt. Ma reggel mivel nem kellett első órára menjek, mert ilyenkor nekem nincsen, tudtam tovább aludni, vagyis tudtam volna, ha nem ébredek fel és nem látom meg az órát, hogy már hét óra. Ilyen is ritkán van, hogy én ébresztek. Volt reggeli, meg koffein és az iskolában észre sem vették a karikáimat (nem a fülemben, hanem a szemem alatt, mert állítólag nem voltam olyan). Egy ideig bírtam, de utána olyan fáradt lettem, hogy ööö nemtudom. Csak nagyon elfáradtam. De még most se jobb, ezért mindjárt megyek aludni, csak leírtam amit akartam, hogy véletlenül el ne felejtsem. See ya, God bless =D TrackbacksThe trackback URL for this entry is: http://ugyestesotimi.spaces.live.com/blog/cns!F5DF3A9B5D7786D9!948.trak Weblogs that reference this entry
|
|
|